Készült: 2011. szeptember 19. hétfő
Napi egy alma a stroke-ot távol tartja

Az alma, a körte és más fehér húsú gyümölcsök és zöldségek naponta fogyasztva védelmet nyújthatnak a stroke ellen - tették közzé kutatásuk eredményeit a holland Wageningen Egyetem munkatársai a Stroke című szakfolyóiratban.

Korábban már sikerült igazolni, hogy bőséges zöldség- és gyümölcsfogyasztással csökkenteni lehet a stroke kockázatát, egy most megjelentetett tanulmány azonban ennél részletesebb kapcsolat feltárására vállalkozott: az elfogyasztott zöldségek és gyümölcsök színe alapján kereste az összefüggéseket. A zöldségek és gyümölcsök ehető részeinek színe ugyanis a bennük lévő jótékony, antioxidáns hatású növényi vegyületekre (például flavonoidokra és karotinoidokra) utal.

A kutatás tízéves periódusban, több mint 20 ezer felnőtt bevonásával zajlott, és a színcsoportok szerinti zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a stroke előfordulása közötti kapcsolatot vizsgálta. A kísérlet kezdetekor a résztvevők nem szenvedtek semmilyen szív- és érrendszeri betegségben, táplálkozási szokásaikat pedig egy igen részletes kérdőív segítségével mérték fel.

A zöldségeket és gyümölcsöket négy színcsoportba sorolták:


egészség - citrus félék egészség - piros gyümölcsök egészség - lila gyümölcsök

 

zöld: ide tartoztak a sötét színű leveles zöldségek, káposzta- és salátafélék,

sárga/narancssárga: ez a kategória elsősorban a citrusféléket takarta,

piros/lila: főleg piros húsú termények tartoztak ide (például paradicsom, málna, ribizli, eper),

fehér: a csoport több mint felét az alma- és körtefélék alkották, de ide tartozott a banán, a karfiol, az uborka és a cikória is (a burgonya viszont nem, azt a keményítőforrások közé sorolták).
 

 

A fehér húsú gyümölcsöt fogyasztók ritkábban kaptak stroke-ot


A 10 éves megfigyelési időszak alatt a kutatók 233 stroke-esetet regisztráltak. A zöld, sárga/narancssárga és piros/lila csoportba tartozó zöldségek és gyümölcsök fogyasztása és a stroke kockázata között nem sikerült összefüggést találni, de a fehér színűek esetében annál inkább: azoknál, akik sok fehér húsú zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, 52 százalékkal kisebb volt a stroke kockázata. A kutatók azt figyelték meg, hogy a fehér színű gyümölcs- vagy zöldségek napi bevitelének 2,5 dekagrammal történő növelése átlagosan 9 százalékkal alacsonyabb stroke-kockázattal járt együtt.

Az eredmények szerint tehát a stroke megelőzéséhez hatékony segítséget nyújthat a fehér húsú gyümölcsök és zöldségek napi mennyiségének növelése. A kutatók javasolják, hogy együnk naponta egy almát vagy körtét, mivel ezek rosttartalma magas és jótékony hatású flavonoidokban (pl. kvercetin) gazdagok.

Persze korai lenne kijelenteni, hogy a holland kutatás alapján gyökeresen módosítani kell étrendünket a fehér zöldségek-gyümölcsök javára, hiszen a nem fehér színűek más krónikus betegségek ellen nyújthatnak védelmet. Az mindenesetre biztos, hogy célszerű minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, és naponta megenni egy-egy almát. Az eredeti cikk itt olvasható:  http://www.origo.hu/egeszseg/20110916-napi-egy-alma-a-strokeot-tavol-tartja.html

Forrás: [origo] egészség