Készült: 2012. március 28. szerda
Vékonyabbak a rendszeres csokifogyasztók

Úgy tűnik, megnyugodhatnak a csokirajongók: egy új amerikai kutatás megállapította, hogy a csokoládét rendszeresen fogyasztók soványabbak, mint azok, akik teljesen lemondanak a népszerű édességről.

Vékonyabbak a rendszeres csokifogyasztók Vékonyabbak a rendszeres csokifogyasztók

Az anekdota szerint Katherine Hepburn amerikai színésznő azt nyilatkozta, hogy legendásan vékony alakja az egész életen át tartó csokoládéevés eredménye. Sokan mosolyogtak a kijelentésen, pedig egy új kutatás szerint elképzelhető, hogy a művésznőnek igaza volt.

A San Diego-i Kaliforniai Egyetem orvostudományi karának munkatársai nemrég olyan eredményekről számoltak be, amelyek felülírhatják a csokoládéról eddig alkotott képet. 

csokoládé szív Az Archives of Internal Medicine című belgyógyászati szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint ugyanis a rendszeresen, de mértékkel csokoládét fogyasztók soványabbak, mint azok, akik a csokoládéról teljesen lemondanak. 

A vizsgálatot a szakemberek arra a feltételezésre alapozták, hogy a rendszeresen, mértékkel fogyasztott csokoládé "kalóriasemleges" hatású, más szóval olyan kedvező anyagcsere-változásokat idéz elő, amelyek kalóriánként viszonylag kevés zsírlerakódáshoz vezetnek, így nem alakul ki hízás. A feltételezés alátámasztására a kutatók mintegy 1000 férfit és nőt vontak be a vizsgálatba, akiknek testsúlyát és testmagasságát rögzítették, valamint feltérképezték csokifogyasztási szokásaikat is. 

A meglepő eredmények szerint azok a felnőttek, akik egy héten többször is fogyasztottak csokoládét, alacsonyabb testtömeg-indexszel rendelkeztek (vagyis soványabbak voltak), mint a csokoládét ritkábban fogyasztók. A megállapítás ráadásul annak ellenére igaz volt, hogy a rendszeres csokifogyasztók napi szinten ugyanannyi (sőt kicsivel több) kalóriát vittek be és ugyanannyit vagy kevesebbet mozogtak, mint a másik csoport tagjai.

A szakemberek szerint az eredmények ismét megerősítik, hogy a testsúly szempontjából a napi energia-bevitel összetétele is rendkívül fontos, nem csupán a bevitt kalóriák száma. Az eredmények alapján a csokoládé - rendszeresen, mértékkel fogyasztva - nem tartozik a testsúlynövelő élelmiszerekhez, így azok is rendszeresen fogyaszthatják, akik eddig a hízástól tartva mellőzték. Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.origo.hu/egeszseg/20120326-vekonyabbak-a-rendszeres-csokoladefogyasztok-testtomegindex-energiabevitel-zsirlerakodas.html


Forrás: [origo] egészség