Bükfürdőn jártunk

Készült: 2014. december 04. csütörtök Módosítás: 2014. december 04. csütörtök

A Magyar Balneológiai Egyesület Kongresszusát Bükfürdőn rendezték meg az idén. A 2014. november 21-i, pénteki program 9 előadásból állt. Az előadásokat Sárvárról, Harkányból, Szombathelyről, Mezőkövesdről és Bükfürdőről hozták.

Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum


2014. november 22-én, szombaton 22 tudományos programon lehetett részt venni.
Átadták a Schulhof Ödön és Vilmos Emlékérmet Dr. Nagy Katalinnak (Eger) és Dr. Géher Pálnak (Budapest).

A délelőtti tudományos blokkban két kolléganőnktől nagyon értékes és szép előadást hallhattunk.

Almásiné Marika, az edelényi fiziotherápia szakasszisztense a kombinált fiziotherápiás kezelések hatékonyságáról készített vizsgálati eredményeiről számolt be. Az ultrahangos kezelést interferenciával kombinálva alkalmazták a betegeknél. Nagyon jó gyógyulási eredményt hozott a kezelt pácienseknél.

A másik szép előadást Lénártné Csörétől hallhattuk. Egy új készüléket mutatott be, mely nagyon hatékonynak mondható, sőt olyan indikációknál is lehetőség nyílik, amelyeknél eddig ellenjavalt volt az elektrotherápia (pl. fém a kezelendő felületen). A kezelés hatására a kezelt terület szöveteiben nagyon mélyen ható vibrációs hatás alakul ki, eredményként gyors regenerálódásra van esély. Köszönjük a felkészülésüket, a kutatómunkájukat, a bátorságukat.

A vasárnapi, november 23-i tudományos ülés 9 előadást tartalmazott.

Ide Budapestről, Pécsről, Miskolcról és Ürömről érkeztek előadók. Az előadások érdekesek és tanulságosak voltak. Többek között hallhattuk Gömör Béla professzort a fiziotherápia és a reumatológia viszonyának hazai történetéről. A jó hangulató Nagygyűlés Ki-Mit-Tuddal zárult.

Szajol, 2014. november 27.

Szatmáriné Bartus Judit
fiz.assz.

A fenti beszámoló teljes szövege letölthető: